Hírek

Ügyfeleinkkel és alvállalkozóinkkal ünnepeltük cégünk 5. születésnapját az A38-as hajón.
A vendégeket a tulajdonosok, Sirghel Izabella és Hlivják Richárd, valamint Karáth Mónika ügyfélkapcsolati menedzser köszöntötték érkezéskor.
A vezetők együtt mondtak beszédet, visszatekintve az alapítás körülményeire, az elmúlt 5 év eredményeire és a cég alapértékeire, amelyek nem változtak az évek során (full service, senior munkatársak, ügyfélközpontúság, stratégiai szemlélet). Kiemelték, hogy a vállalkozás 2016. óta Opten "A" minősítésű, amit a magyarországi cégek mindössze 2%-a mondhat el magáról. Büszkék vagyunk Google Partner státuszunkra, illetve Családbarát Munkahely minősítésünkre is.
A beszédet vacsora követte, majd stand-up comedy a Szomszédnéni Produkciós Iroda előadásában.
Az est fénypontja a Caramel koncert volt, aki, mint kiderült, stand-up műfajban is tehetséges.
A műsort követően születésnapi tortával zárult a program.
|
2014. október 14. Tapasztalt reklámszakemberek összefogásával megkezdte tevékenységét a BellaCom Marketingkommunikációs Kft. |
2016. augusztus 25. Elindult a világszerte számos szakmai díjat nyert Bio-Oil bőrápoló olaj magyarországi bevezető kampánya. A forgalmazó Ceumed Kft. a BellaCom-ra bízta a kampánnyal kapcsolatos médiafeladatokat, a kreatív ügynökségi munkát pedig az... |